2024. Április 18. csütörtök
Az alvási apnoéban szenvedőknek két és félszer nagyobb esélyük van a rákos diagnózisra, illetve 340 százalékkal magasabb náluk a rosszindulatú daganat miatti halálozás kockázata – derül ki egy friss kutatásból. A szakértők feltételezése szerint a szövetek oxigénhiányos állapotában keresendő az összefüggés oka.

A pihenés közbeni légzésszünetekkel járó obstruktív alvási apnoé során a testszövetek oxigénhiányos állapotba kerülhetnek, ami kedvez a tumornövekedésnek – állítják a Sydney Egyetem Ápolói Iskolájának munkatársai. A Huffington Post című lap beszámolója szerint az érintetteknél 250 százalékkal magasabb a rákbetegség és 3,4-szer a rákhalálozás kockázata. Az obstruktív alvási apnoé a garatizmok túlzott elernyedésével jár, aminek következtében a légutak legalább tíz másodperces időtartamra elzáródnak. A túlsúllyal is kapcsolatban álló probléma horkolást és napközbeni álmosságot okozhat. Becslések szerint a középkorú férfiak 3-5 százaléka él ezzel a nyugati társadalmakban, míg a nőknél ez az arány 2-3 százalék. Az obstruktív alvási apnoé növeli a magas vérnyomás, a szívroham, a stroke és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát is.

A Sydney Egyetem szakértői 397 főt kísértek figyelemmel 1990-től 20 éven át. Mindannyian otthoni alvásvizsgáló készüléket kaptak, hogy meg lehessen állapítani, van-e alvási apnoéjuk, illetve nyomon követték, hogy sor került-e náluk ez idő alatt rákdiagnózisra. Az eredmények alátámasztják egy korábbi wisconsini kutatásét, amely szerint obstruktív alvási apnoé esetén 480 százalékkal magasabb a rákhalálozás kockázata. A bizonyítékok erősségének ellenére több szakértő is arra figyelmeztet, hogy további vizsgálatok szükségesek az összefüggés feltárására.


Forrás: Medipress
2014. 04. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés