2024. Március 29. péntek
Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint nem csupán a kismamákat, de a kispapákat is utolérheti a szülés utáni depresszió, és a legnagyobb veszélyben azok a férfiak vannak e téren, akik a húszas éveik közepén válnak apává.

A Paediatrics című lapban közzétett vizsgálatból kiderül, hogy a gyermek megszületése utáni első öt évben az apák közötti depresszió mértéke 68 százalékkal nő, ami a kutatók, köztük Craig Garfield professzor, a chicagói Northwestern Egyetem gyerekgyógyásza szerint nagyon aggasztó jelenség. A szakember szerint már nem elég, ha csupán a frissen szült anyukákat szűrik depresszióra, de ugyanerre szükség van az apák körében is, hiszen a szülők lelki állapota minden esetben kihat a gyerekekre, főleg az első néhány év során, amikor a gyerekekben a kötődés még kialakulóban van.

Korábbi vizsgálatok már arra is felhívták a figyelmet, hogy a depressziós apák gyakrabban alkalmaznak testi fenyítést a gyermekeikkel szemben, illetve kevesebbet vannak együtt velük, ritkábban olvasnak nekik mesét és nagyobb valószínűséggel hanyagolják el őket. Ennek következtében pedig ezeknek a gyerekeknek gyakran lassabb a beszédfejlődésük, rosszabbul olvasnak, és több velük a magatartásbeli probléma is.

A kutatás során több mint 10 000 fiatal férfit kísértek figyelemmel, akik valamennyien 24 és 32 év közöttiek voltak, 33 százalékuk volt apa és többségük a gyerekeivel együtt élt. A felmérésből az is kiderült, hogy azok az apák, akik nem laktak együtt a gyerekükkel, kisebb arányban váltak depresszióssá a gyermekük születése után, ám azt megelőzően jellemzőbb volt rájuk ez az állapot, míg a családjukkal élő férfiak esetében mindez épp fordítva történt, ők az apává válásuk előtt voltak kevésbé depressziósak és utána jelentkeztek náluk a tünetek. Összességében az apák 4-5 százalékára jellemző a születés utáni depresszió, míg a nőknél ezt az arányt tíz százalékra becsülik.


Forrás: Medipress
2014. 04. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés