2024. Április 19. péntek
Koncentráljon azokra a dolgokra, amiket el tud végezni  -  Éljen egészségesen  -  Maradjon szellemileg aktív -  Tervek a jövőre  -  Anyagi, jogi és az ellátásával kapcsolatos ügyek:  -  Ha egyedül él -  Ismerkedjen meg a betegségével
Ha kiderül, hogy Ön is érintett ettől a rettegett kórtól, fontos döntéseket kell hoznia. A kezdeti fázisban nagyon sokat tehet azért, hogy a jövőbeni sorsát a lehető legmegnyugtatóbban intézze.

Fontolja meg, hogy megosztja-e állapotát olyanokkal, akik segíteni tudnak Önnek.

Dönthet úgy, hogy a diagnózisát titokban tartja. Akár megosztja az állapotával kapcsolatos dolgokat másokkal, akár nem, alaposan fontolja meg a döntése mellett, illetve ellenérveket. Hasznos lehet valakit beavatni, aki segíteni tud Önnek. Ha úgy dönt, hogy nyíltan vállalja betegségét, könnyebben tervezhet és lehetőséget biztosít mások számára, hogy segítsék Önt. A család, barátok, lelki vezető, jogi és pénzügyi tanácsadó lehetnek a segítségére.

Felejtek4

Koncentráljon azokra a dolgokra, amiket el tud végezni

Ön továbbra is ugyanaz az ember, mint aki korábban, a diagnózis előtt volt. Ugyanúgy érzésekkel, vágyakkal rendelkezik, mint korábban. Fontos, hogy azokra a dolgokra koncentráljon, amelyeket képes elvégezni, és hogy legyen stratégiája a nehézséget okozó feladatok megoldására is. Őrizze meg a humorát és a pozitív hozzáállását.

Éljen egészségesen

Egészséges életmód mellett jobban érezheti magát, lassulhat a betegség előrehaladása és így könnyebben szembenéz az életében bekövetkező változásokkal.

Mit tehet az egészségéért?

• Ápolja kapcsolatait.

• Egészségesen táplálkozik.

• Rendszeresen mozog.

• Csökkenti a stresszt.

• Kerüli a fejsérüléseket.

• Kerüli, mérsékli az olyan káros szokásokat, mint a dohányzás.

• Rendszeresen felkeresi kezelőorvosát és tájékozódik a kezelési lehetőségekről.

• Eleget alszik.

Maradjon szellemileg aktív

A tanulmányokból az derült ki, hogy a szellemi aktivitás – a gondolkodás – fokozza az agyműködést. A gondolkodás és az által fokozott agyműködés segít megőrizni az agy vitalitását. Legtöbb Alzheimer kórban szenvedő beteg egyetért abban, hogy fontos, hogy az agy minden nap dolgozzon. Az agytorna nem szükségszerűen nehéz feladat. Lehet olyan egyszerű, mint pl. a másik kezünkkel tárcsázni a telefonon, de belevághatunk akár egy új nyelv megtanulásába is. Legtöbb Alzheimeres beteg beszámol olyan ingerekről, amelyektől ideges lesz és megnehezítik a gondolkodását. Ismerje fel, hogy melyek ezek az ingerek és gondolja végig, hogyan csökkenthető a hatásuk.

Tervek a jövőre

Számos döntést kell meghoznia betegsége alatt. Eljön az idő, amikor kénytelen lesz másokra bízni ezeket. Ha most előre végigondol egyes kérdéseket és rendelkezik néhány dologról, megnyugtató lehet az Ön és családja számára, jobban kézben tarthatják a jövőbeni eseményeket.

Munka: Ha szükséges, beszéljen a főnökével a csökkentett munkaidőről és/vagy feladatokról.

Biztonság: Legyen realista azzal kapcsolatban, hogy képes-e a járművezetésre. Hallgassa meg családtagjai észrevételeit is ezzel kapcsolatosan. Gondolkozzon el észrevételeiken és ezek tükrében mérlegelje, hogy beül-e a volán mögé. Ne feledje, a másik autóban ülők is szeretnének biztonságosan hazaérni! Gondolkozzon el azon, hogyan fog a későbbiekben közlekedni.

Mindennapi élet: Informálódjon, hol kaphat segítséget és fontolja meg, hol és hogyan szeretne élni a jövőben.

Anyagi, jogi és az ellátásával kapcsolatos ügyek:

• Tisztázza, hogyan szeretné intézni az Önt érintő anyagi, jogi ügyeket és a saját ellátását, mikor már döntésképtelen állapotban lesz.

• Beszélje meg ezeket a kérdéseket a családjával. Foglalja írásba.

• Bízzon meg valakit, aki az anyagi és jogi ügyeivel foglalkozik.

• Bízzon meg valakit, aki a jövőben az ellátásával kapcsolatos kérdésekben dönt, pl. hol akar majd élni, milyen kezeléseket szeretne, stb.

Ha egyedül él

Sok Alzheimer kórban szenvedő beteg él még huzamosabb ideig önállóan. Íme néhány tipp, hogy önállóságát minél tovább meg tudja őrizni:

• Gondoskodjon a takarításról, főzésről, szervezze meg, hogyan közlekedik.

• Rendszerezze a szekrényeit, fiókjait, stb., mert ha a dolgok mindig ugyanott vannak, könnyebben megtalálja őket.

• Hagyjon lakáskulcsot egy megbízható szomszédnál.

• Olyan elektromos készülékeket használjon, amelyek automatikusan kikapcsolnak.

• Címkézze fel a dolgokat, használjon jegyzeteket és emlékeztetőket.

• Vezessen egyetlen határidőnaplót, vagy naptárt, amelyet mindig ugyanott tart.

• Kérjen és fogadjon el segítséget, ha rászorul.

Ismerkedjen meg a betegségével

Manapság jóval korábban diagnosztizálják az Alzheimeres betegeket, mint régen. A korábbi diagnózis lehetővé teszi gyógyszerek szedését és különböző kezelések alkalmazását, amelyek lassíthatják a folyamatokat.

Mivel az Alzheimer-kór egy folyamatosan romló betegség, több információra és támogatásra lesz szüksége. A korai fázisban érdemes eldönteni, hogy mely dolgok lesznek jelentősek, a betegség előrehaladottab stádiumában. Ha megismerkedik a betegség lefolyásával és azzal, hogy milyen változásokra számíthat, az segít a tervezésben.

Egyedül Ön dönti el, hogy mikor jött el az ideje a tájékozódásnak.

A betegséggel egyik stádiumban sem egyszerű együtt élni. Akár Ön szenved Alzheimer-kórban, akár egy szerette, teljesen normális, hogy számos érzelem keríti hatalmába. Nagyon fontos, hogy elfogadja ezeket az érzéseket, törődjön magával, és vegyen igénybe gyakorlati és lelki segítséget.

 
Szponzorált tartalom

Forrás: felejtek.hu
2020. 08. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés