2024. Április 20. szombat
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének alváslaborjának munkatársai egy alternatív alvásterápia kifejlesztésén dolgoznak, melyhez olyan vizsgálati alanyokat keresnek, akik már hosszabb ideje álmatlanságban szenvednek.

Az álmatlanság vezető tünetei közé tartozik, hogy nem sikerül 30 percen belül elaludni vagy 30 percnél tovább fenntartani az alvást az éjszaka során. Az alvást ilyenkor gyakori felébredések szakítják meg, melyek után ismét nehézséget okoz az elalvás. Ha ezek a problémák hetente legalább 3 éjszaka megjelennek, akkor adott esetben inszomniáról is beszélhetünk, ami mindenképpen kezelésre szorul.

A budapesti Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében működő alváslabor munkatársai felhívást tettek közzé, melyben egy alternatív alvásterápia kifejlesztéséhez keresnek álmatlanságban szenvedő jelentkezőket – a vizsgálatokon való részvétellel egyben terápiás lehetőséget kínálva számukra.

Harmat László pszichológus, a labor munkatársa elmondta, hogy a vizsgálatok során a résztvevők lassú klasszikus zenét, illetve CD-n vagy hangkazettán népszerű történeteket (hangoskönyv) fognak hallgatni 2-2 héten keresztül.

Az alváslabor olyan, elsősorban 18 és 65 év közötti jelentkezőket vár, akik legalább 3 hónapnál régebben küzdenek álmatlansággal éjszakánként, esetleg aktuális gyógyszereik szedése ellenére sem elégedettebbek az alvásukkal. Jelentkezni a laszloharmat@citromail.hu e-mail címen lehet.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés