2024. Április 20. szombat
Március 18. az alvás világnapja, amelynek hazai programjai az alvás és az egészség, az életmód és a közlekedés összefüggéseire is felhívják a figyelmet.

Alvászavart számtalan tényező okozhat, egyebek mellett a stressz, a túlhajszolt életmód, a munkahelyi vagy családi problémák, a nem megfelelő alvókörnyezet és például a többműszakos munkarendből fakadó rendszertelen alvás – mondta el Vida Zsuzsa, a Magyar Alvástársaság vezető képviselője a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón csütörtökön Budapesten.

alvás

Kiemelte: tévhit, hogy a horkolás nem betegség, hanem légzészavarra figyelmeztető tünet, amit kezeltetni kell.

Halmy László belgyógyász azt javasolta, hogy törekedjünk a 7,5 óra alvásra, lefekvéskor legyen hűvös a szoba, üres a fej, a gyomor és a hólyag.

Az alvás és a közlekedési balesetek összefüggéseiről szólt Urbán-Freind Ildikó, a Nemzeti Közlekedési Hatóság igazgatója. Mint mondta, a rizikócsoportba tartoznak például a 26 év alatti férfiak, a váltott műszakban dolgozók, a hosszú távon vezetők, a hajnali áruszállítók és az „üzleti utazók”.

Az eseményen Félegyházy Zsolt pszichiáter, a Karolinska Egyetem (Stockholm) vezető orvosa az európai alváskutató központ tevékenységéről, Koczó Levente, a SomnoCenter alvásdiagnosztikai és terápiás központok ügyvezető igazgatója a magyarországi alvásgyógyítás technikai hátteréről, Tóth János ortopéd főorvos az alvás és az ortopédiai kapcsolatáról beszélt.

 

A tájékoztatón bejelentették, hogy elindul az Alvásbarát Szálloda program is, amely a hazai szálláshelyek alvásminősítésével a megfelelő alváskörülmények kialakítására irányítja a figyelmet az egészség jegyében.


Forrás: MTI
2011. 03. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés