2024. Április 16. kedd
Az inszomniával, azaz álmatlansággak küzdők számára új online terápiás program áll rendelkezésükre, hogy jobban tudjanak aludni.

Ez a program segít a mentális egészségügyi problémákkal való megküzdésben is, többek között a depresszió, a szorongás, a paranoia és a hallucináció esetén is komoly tünetcsökkenésre számíthatnak a páciensek. Az egyelőre csak angolul elérhető program neve „Sleepio”, és voltaképpen egy interaktív digitális kognitív viselkedésterápiáról van szó, ami online formában érhető el.

A szédülés okai,  veszélyei - az orvos válaszol>>>

Az Oxford Egyetem által kifejlesztett módszert használó kutatásban több mint 3700 olyan páciens vett részt Nagy-Britanniában, akik inszomniával küzdenek. Az alanyok több mint felét a Sleepio-programmal ismertették meg, míg a többiek semmilyen kezelést nem kaptak. A tízhetes kezelés során hat húszperces kezelésre került sor, mindegyiket egy animációs figura vezetett. A résztvevők napi szinten töltöttek ki álomnaplót is, a program pedig ennek alapján személyre szóló tanácsokat is adott. A program végére a páciensek a 0-tól 32-ig terjedő inszomniaskálán 5 pontos csökkenést értek el. Két pontnyit csökkent továbbá a paranoia mértéke illetve 1,5 ponttal csökkentek a hallucinációs tünetek is.

A szakemberek megállapították, hogy csökkent továbbá a depresszió, a szorongás mértéke is, valamint a közérzet is jobb irányba változott.


Forrás: Medipress
2017. 09. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés