2024. Március 28. csütörtök
Az antiallergén jelzővel hirdetett ágytakarók és ágyneműk valójában nem enyhítik az asztmás és allergiás panaszokat, tehát a tudósok „pénzkidobásnak” minősítik őket – derül ki egy friss kutatásból.

Az antiallergén ágyneműk a reklámok szerint védelmet nyújtanak házban előforduló allergénektől, például a háziporatkától. Még az orvosok is gyakran ajánlják őket asztmával, orrfolyással és kiütéssel küszködő pácienseknek. Egy elemzés szerint, amely 24 korábbi kutatás eredményeit vette górcső alá, a gyakran borsos árú termékek semmit sem tesznek a tünetek csillapításáért. „Különböző értekezések újraelemzése és összevetése alapján úgy tűnik, hogy az antiallergén ágyneműk és ágytakarók nem előzik meg az allergiás reakciót, illetve nem óvnak meg a tünetek jelentkezésétől” – fogalmazott a kutatást vezető Whitney Arroyave, a New Orleans-i Tulane Egyetem szakértője. Az Annals of Allergy, Asthma and Immunology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány rámutat ugyan, hogy a háziporatkát „taszító” anyagok körülbelül ötödével csökkentik az allergénnek való kitettséget, ám ez semmilyen hatással nincs az egészségre. Dr. Arroyave hozzátette, hogy ilyen mértékű védelem nem elég ahhoz, hogy befolyásolja a páciensek állapotát, ám az is lehet, hogy a poratkák máshol nagyobb számban fordulnak erő. „Esetleg nem is a poratkák felelősek a problémáért” – vetette fel a kutató.

Korábbi munkák már felvetették annak a lehetőségét, hogy a népszerű poratka-irtási módszerek, úgymint a speciális filterrel ellátott porszívók, a vegyszeres kezelések és a forralással járó mosási procedúrák nem hatékonyak az allergia ellen. Dr Samuel Friedlander clevelandi szakértő ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy emiatt senki se dobja ki az ilyen termékeket, mivel az allergiásoknak mindent meg kell tenniük a környezeti veszélyek csökkentéséért.


Forrás: Medipress
2014. 03. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés