2024. Április 19. péntek
A kamaszlányok a pubertáskor elején igen gyakran válnak hirtelen túlsúlyossá, ennek okai azonban nem teljesen világosak. Egy tanulmány szerint a túlzott internethasználat, az alváshiány, valamint az alkohol- és kávéfogyasztás mind olyan tényezők, amelyek káros hatással lehetnek a kamaszlányok testsúlyára.

A Harvard és a Washington Egyetem kutatói ötezer, 14 és 21 év közötti lány részvételével készítették el felmérésüket, melynek során megkérték a résztvevőket, számoljanak be alvási, internetezési, valamint alkohol- és kávéfogyasztási szokásaikról. Ezzel párhuzamosan a lányok magasságát és testsúlyát is folyamatosan figyelemmel kísérték egy éven keresztül.

túlsúly, alkohol, alvás

Dr. Catherine Berkey és kollégáinak megfigyelései szerint a sok internetezés, az alkoholfogyasztás, valamint a kevés alvás jelentősen hozzájárul a túlsúly kialakulásához. Azok a 18 évnél idősebb lányok, akik hetente legalább két alkoholos italt fogyasztottak, és naponta 6 óránál kevesebbet aludtak a kutatás ideje alatt, a kutatás végére legalább fél-egy kilóval nehezebbek voltak, mint a többi lány.

Ha ehhez még hozzávesszük a túlzásba vitt internetezést, könnyen láthatjuk, hogyan rakódnak az évek alatt az extra kilók a fiatal lányokra. A kávéfogyasztás és a túlsúly kialakulása között nem találtak jelentős összefüggéseket.

„Az évek során ezek a káros hatások összeadódnak, és könnyedén eredményezhetnek felnőttkori túlsúlyt” – nyilatkozta Dr. Berkey. „Ennek elkerülésére a kamaszlányoknak ajánlatos lenne internetezés helyett inkább aludni, és elkerülni az alkoholos italok fogyasztását.”


Forrás: Medipress
2008. 07. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés