2024. Április 19. péntek
Az alkohol fogyasztása lehet, hogy álmosít, és könnyebbé teszi az elalvást, de az alvás minőségére összességében rossz hatással lehet az éjszaka folyamán, különösen a nőknél – figyelmeztetnek kutatók.

„Sokan vannak, akik a könnyebb elalvás miatt fogyasztanak rendszeresen alkoholt. Emiatt az az általánosan elterjedt nézet, hogy az alkohol segít az elalvásban, pedig jobb, ha tudjuk, hogy az éjszaka folyamán más kellemetlen hatásai is lehetnek az italnak” – nyilatkozta J. Todd Arnedt, aki munkatársaival az alkohol szervezetre gyakorolt hatásainak nemek közötti különbségeit vizsgálták.

alvás, alkohol

A vizsgálat 93 egészséges, 20-as éveikben lévő résztvevőjének este fél kilenc és tíz óra között alkoholt vagy hatóanyagmentes placebót kellett fogyasztaniuk. A részegség mértékét a kutatók később szondával mérték az alkoholt fogyasztott résztvevőknél. Ezek után aludni küldték őket, és éjszakai állapotukat folyamatosan figyelemmel kísérték.

„A kísérletben részt vett nők sokkal gyakrabban jelentettek alvási problémákat és napközbeni álmosságot, mint a férfiak. A reggeli ébredés mindkét nemnél nehezebb volt azoknak, akik előző este placebo helyett alkoholt fogyasztottak” – foglalták össze a kutatók. Úgy tűnik, az alkohol az éjszaka első felében segíti a pihenést, ami több mélyalvást eredményez, később azonban inkább növeli az ébrenlétet. Ez különösen igaz a nőkre, akik az alkohol hatására kevesebbet alszanak és gyakrabban ébrednek fel éjszakánként.

A résztvevők közül 29 családi kórtörténetében elő már fordult alkoholizmus, de ez a kutatók szerint nem volt hatással az alvás minőségére.


Forrás: Medipress
2011. 02. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés