2024. Március 28. csütörtök
Az alkoholtartalmú italok magasabb jövedéki adóval sújtása rendkívül hatékonyan képes javítani a közegészségügy, sőt a közbiztonság állapotát is – állítják kutatók egy most megjelent tanulmányban.

Amerikai számítások szerint minden harmadik olyan halálesetért, amely megelőzhető lett volna, az alkoholfogyasztás a felelős; ugyanakkor az alkoholfogyasztási szokások megváltoztatása összetett probléma.

alkohol, adóemelés

Alexander C. Wagenaar és munkatársai összesítették 50, a témával foglalkozó tanulmány adatait, amelyek az Egyesült Államok több államában vizsgálták, hogyan és milyen mértékben befolyásolja az egészséget és a társadalom biztonságát az alkohol.

A vizsgált államok között volt Alaszka, ahol már évtizedekkel korábban megemelték az alkoholtermékeket sújtó adót, és a helyi hatóságokat is meglepte, hogy a sokak által erősen vitatott és ellenzett lépés szinte azonnal csökkenteni kezdte az alkohol okozta halálozást. Az első adóemelés 1983-ban egy doboz sör árát csupán 4-6 centtel emelte, az alkoholfogyasztással összefüggő halálesetek számát viszont 29 százalékkal csökkentette.

Wagenaar és csoportjának számításai szerint az alkoholfélékre jelenleg érvényes adó megduplázása – ami átlag mintegy fél dollárral növelné egy üveg bor vagy hat doboz sör árát –, az iszákosság okozta halálozást 35 százalékkal, a halálos autóbalesetek számát 11 százalékkal, a szexuálisan terjedő betegségek előfordulását 6 százalékkal csökkentené. Egyedül az öngyilkosságok száma nem javult értékelhetően a tanulmányok alapján.

„Az a meglepő, hogy az összefüggések szinte mindenütt egy irányba mutatnak, noha olyan egészségügyi hatásokról van szó, melyek látszólag egymástól függetlenek” – nyilatkozta a vizsgálat vezetője.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az alkoholtermékeket érintő adóbevétel növekedése segítheti az egészségügyi költségek mind nagyobb anyagi terheinek fedezését, ami társadalmi érdek.


Forrás: MTI
2010. 09. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés