2024. Március 29. péntek
A legújabb kutatás szerint ismétlődő eszméletvesztést válthat ki, ha valaki egyszerre túl sok gyógyszert vesz be.

-Egyszerűen fogalmazva, minél több magas vérnyomás elleni gyógyszert vesz be a beteg, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy bizonyos körülmények között elájul – magyarázta Dr. David Friedman, a New York állambeli Plainview Kórház kardiológusa. A kutatás során a dániai Gentofte Egyetemi Kórház kutatói Dr. Martin Ruwald vezetésével több mint 127 ezer 64 év átlagéletkorú beteg adatait elemezték, akik 1997 és 2009 között ájulással kerültek kórházba. E betegek több mint egyötöde legalább két ájulást tapasztalt.

A szakértők kimutatták, hogy az ismétlődő ájulás kockázata az egyszerre bevett gyógyszerek számának emelkedésével együtt nőtt. A gyógyszereket egyáltalán nem szedőkhöz képest például az ismétlődő ájulás valószínűsége 16 százalékkal volt magasabb az egy gyógyszert szedők, 20 százalékkal magasabb a két gyógyszert szedők, és 32 százalékkal magasabb a legalább három gyógyszert szedők esetében. Ruwald és munkatársai olyan gyógyszereket vizsgáltak, amelyek hirtelen vérnyomásesést okoznak akkor, amikor valaki fekvő helyzetből feláll. Ezek közé tartoznak a gyakori szívgyógyszerek, például az alfa-blokkolók, béta-blokkolók, vízhajtók, kalciumcsatorna gátlók és ACE gátlók.

Az eredményeket az Amerikai Szív Társaság Los Angeles-i éves konferenciáján tették közzé. Friedman elmondta, hogy az ájulás nem ritka jelenség a szívbetegek körében. - A gyakorlat azt mutatja, hogy azoknak az ismétlődő ájulást tapasztaló betegeknek, akik különböző betegségeik miatt többféle vérnyomásgyógyszert szednek, jót tesz az időközönként elvégzett dózisbeállítás, illetve az, ha a gyógyszereket szükség szerint különböző napszakokra osztják szét. Ez segít abban, hogy a betegek kitartsanak a nehéz gyógyszerszedési séma mellett, és maximális hatékonyságot érhessenek el a szédülés és az ájulás elkerülésével – foglalta össze Friedman.


2012. 11. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés