2024. Március 29. péntek
A nyüzsgő belvárosi környezet és a békés természet is befolyást gyakorol az agy izgatottsági, foglalkoztatottsági és frusztrációs szintjére – derül ki egy nemrégiben az International Journal of Environmental Research and Public Health című kiadványban megjelent kutatásból. Az University of York és University of Edinburgh kutatói szerint az eredmények fontos hatással lehetnek az építészetre és az egészségügyre.

A jelen kutatás egy nagyobb tanulmány része, melyben a városi környezet mozgásra, hangulatra és a hosszútávú egészségre gyakorolt hatását vizsgálták. A célja, hogy megértsük a környezet idősebb emberekre való befolyását EEG, mérések és interjúk segítségével. Nyolc 65 év feletti önként jelentkező vállalta, hogy egy hordozható EEG készülék segítségével regisztrálják az agyi aktivitásukat, miközben nyüzsgő, vagy éppen nyugalmas zöld övezetben sétálnak.

Szellemi fitnesz is kell, hogy fiatal maradjon  > > >  

A résztvevők – nem túl meglepő módon – jobban szerettek a természetes részeken sétálni, csendesebb, nyugodtabb légkört biztosított számukra, ideértve agyi tevékenységüket is.

Dr. Chris Neale, az University of York munkatársa nyilatkozta: „A világ népessége egyre idősebb lesz, és egyre többen lakunk városban, ez aggodalomra ad okot a mentális jólétet illetően. A városi zöld övezetek fontos szerepet játszanak abban, hogy az idősebb emberek számára kikapcsolódást nyújtsanak a „betondzsungel” közepén.” „Biztosítanunk kell azt, hogy a hosszú élet mindenki számára jó élmény legyen, s ehhez szükségesek a városok közepén elhelyezkedő zöld övezetek, bármekkora is rajtuk a nyomás az egyre terjeszkedő építkezések miatt.” – magyarázta Dr. Sara Tilley, az University of Edinburgh munkatársa.

Szellemi fitnesz is kell, hogy fiatal maradjon  > > > 


Forrás: Medipress
2017. 04. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés