2024. Március 28. csütörtök

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


Gyógyszer okozhatott hypoglikémiás rohamot?
Súlyos depresszió miatt Cymbalta-t kaptam (60mg). Reggel bevettem az első kapszulát. Napközben kis szédülést, izommerevséget, szomjúságot éreztem. Éjjel 3-kor viszont súlyos hypoglikémiás rohamot kaptam. Rettenetesen rosszul voltam, ömlött rólam a víz, a ruhámból csavarni lehetett volna a vizet. Szédültem, nem tudtam menni, már alig volt pulzusom. Éreztem, hogy perceken belül elájulok. 1,5 liter tömény cukros tea után jobb lett (az utolsó pillanatban), de itatni kellett, mert már a poharat se tudtam megfogni. Nyelni is már csak nagyon nehezen. Azóta nem mertem bevenni, mert nem tudom, hogy a gyógyszer okozhatta, vagy más baj lehet (amit esetleg a gyógyszer előhozhatott?). Az orvosom sajnos szabadságon van (szeptember közepéig) és nem tudom elérni. Mit tegyek? Egyszer már előfordult ilyen évekkel ezelőtt. Ugyanígy hajnali fél 4-kor. Akkor az első Effektinnel jártam így, a cukor akkor is segített. Később viszont hónapokig szedtem Effektin-t, és nem volt gond. Mi lehet a baj? Ha nincs köze a gyógyszerhez, mi okozhatta a súlyos hypoglikémiát?
A



Kedves Kérdező!
Egy ilyen problémában Interneten keresztül nem lehet felelősen tanácsot adni. Nem derül ki a leveléből, hogy a hypoglikémiás roham valóban az volt-e, mérte-e vércukrát. Mindenesetre egyik gyógyszerről sem írták le, hogy hypoglikémiás rohamot okozna – ezzel együtt előfordulhat úgynevezett , vagyis teljesen egyedi nem kívánt hatás. Azt javasolom, hogy ha csak nem nagyon sürgető a helyzet, beszélje meg a problémát a kezelő orvosával és addig ne szedje a gyógyszert. Ha fontos lenne a gyógyszerszedés, akkor pedig keressen meg átmenetileg valaki mást. Ez nem jelenti a kezelő orvosa „megcsalását”, minden bizonnyal meg fogja érteni, hogy átmenetileg mással kellett konzultálnia.
Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés